Tisztelt Nagymarosi Lakosok!
Hamarosan eljön Húsvét, a Feltámadás ünnepe, amire szeretnénk rendbe tenni a temetőt.
Közös érdekünk, hogy méltó körülmények között és helyen tisztelegjünk elhunyt szeretteink, barátaink, ismerőseink sírhantja felett.
Jelen kapacitásunk nem elég arra, hogy időben megtörténjen a sírhelyek rendbetétele, ezért kérjük a Lakosság segítségét.
Talán már többen érzékelték, hogy dolgozunk rajta, és látványosan tisztul a temető, azonban az elburjánzott bokrok eltakarításához többségi segítségre van szükség, melyhez kérnénk a lakosság együttműködését. Azon sírhelyek környékét szeretnénk rendbe tenni, melyeket több évtizede magára hagytak, és nincsen, aki rendben tartja, látogassa.
Ehhez kérnénk lakossági segítséget, bízva az összefogás erejében.
Március 27-én (szombat) 14-órától tisztelettel várjuk azon segítőket, akik részt vennének városunk egyik fontos tevékenységében, a kegyeleti helyek rendezésében.
A résztvevők feltétlenül hozzanak magukkal kesztyűt, metszőollót, és egyéb használható szerszámot. Fűkaszához üzemanyagot biztosítunk.
Gyülekezés, megbeszélés 14-órakor a temető nagykapujánál.
Köszönettel, számítva Önökre:
Marschall Márk, ügyvezető
Heinczinger Balázs, polgármester
Ivor Andrásné, NNNÖ elnök