Városi Nyugdíjasklub

A Nagymarosi Városi Nyugdíjasklub 1985-ben alakult 85 fővel, a regisztrált taglétszám jelenleg 145 fő. A klubfoglalkozásokat kéthetente tartjuk a művelődési házban.

A klubnapokon a beszélgetések mellett vetítünk, különböző témájú – egészséges életmód, irodalom, történelem, földrajz, utazások, zene, mezőgazdaság stb. – előadásokat is hallgatunk. A speciális érdeklődésű tagok részére különböző szakköröket működtetünk, melyek munkájában 10-30 fő vesz részt: “Die Blumen” Táncegyüttes, kézimunka szakkör, természetjárók csoportja.
Évente több alkalommal autóbuszos kirándulásokat is szervezünk, melyek célja: “Ismerd meg hazádat!”
Minden évben szórakoztató estekre is sor kerül, – pótszilveszter, batyubál, krumplizsúr – és közösen megünnepeljük az Anyák napját, a Mikulás napot és a karácsonyt is.
Évente klubunk szervezi és rendezi az Idősek Világnapját is a településen. Ezeket a rendezvényeket többnyire úgy szervezzük, hogy az iskola tanulói és a különböző civil szervezetek tagjai is szerepeljenek a műsorban.
Az elmúlt években az “Életet az éveknek” Nyugdíjas Klubszövetség és a város önkormányzatának segítségével sikeresen rendeztük meg a Dunakanyar Nemzetközi Nyugdíjasklub-találkozót.