Partnerséget építünk- Új, határon átnyúló piacok az Ister-Granum régió 3 helyszínén

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásának keretében valósíthatta meg az Ister-Granum EGTC – tíz partnerrel együttműködve – eddigi legkomolyabb projektjét. A IG Heritage területi akcióterv, 6 önálló, helyi termékekre irányuló projektből áll, melynek egyike június 30-án sikeresen lezárult.
 
A „CB_SALES 2.0” elnevezésű projekt vezető partnere Szőgyén község, magyarországi partnerként pedig Nagymaros Város és Bajót Község Önkormányzatai hajtottak végre fejlesztéseket.
A projekt fő célja az Ister-Granum térségben megtermelt és előállított termékek piacra jutásának segítése és a helyi termék hálózat értékesítési infrastruktúrájának fejlesztése volt.
 
2022. június 27-én a partner települések polgármesterei találkoztak a megvalósított fejlesztések megtekintése és megismerése céljából, valamint tárgyaltak a pályázatból megvalósult helyszínek kihasználásáról, határon átnyúló összekapcsolásának lehetőségeiről, valamint a jövőbeni együttműködésről, közös rendezvények szervezéséről.
 
A szlovákiai Szőgyénben közösségi hagyományőrző rendezvényközpontként és kézműves táborként is működő tájház új funkciókkal lett kibővítve. A tájház udvarán szervezi majd meg a továbbiakban a település a helyi termék piacot, illetve igényes, hagyományőrző rendezvények lebonyolítására is alkalmassá válik a megújult épület, újonnan kialakított mosdók, 12 fő befogadására alkalmas pavilon és kültéri kemencének köszönhetően. Emellett a meglévő főépület is felújításra került. Az Interreg SKHU program által nyújtott támogatás ERFA összege 234 366,25 €.
 
Nagymaroson a helyiek és régió vásárlói által is közkedvelt helyi termék piac új, korszerű vizesblokkal lett ellátva, amire az alkalmanként közel ezer látogató komfortos vásárlásának biztosítása szempontjából elengedhetetlen szükség volt. A megoldást a piac melletti kultúrház vizesblokkjának korszerű felújítása és a piacra érkező vásárlók számára is hozzáférhetővé tétele jelenti. Az Interreg SKHU program által nyújtott támogatás ERFA összege 76 565,33 €.
 
Bajóton új, helyi termelői piac került kialakításra, melyet az ide látogatók helyi termék piac mellett közösségi térként és rendezvények helyszíneként is élvezhetnek. A fedett pavilon rész és a piac üzemeltetéséhez szükséges felszerelés színvonalas helyszínként szolgál Bajót és a környék lakosainak egyaránt. Az Interreg SKHU program által nyújtott támogatás ERFA összege 62 521,75 €.
 
A pályázat határon átnyúló jellegének köszönhetően a három Ister-Granum régiós település ezesetben a helyi termék által talált egymásra és a fejlesztéseknek köszönhetően szorosabb kapcsolat szövődött köztük, amit közös rendezvények által kívánnak erősíteni, valamint a régiós termelők számára ezzel is újabb lehetőségek nyíltak meg termékeik piacra juttatásának segítésére.
 
Akár vásárlóként, akár eladóként szeretettel várjuk Önöket új helyszíneinken!
 
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
SKHU/1802/3.1/050 (CB_SALES_2.0)