ELMÚLT HETEK TÖRTÉNÉSEI

Kedves Nagymarosi polgárok!

Az alábbi történésekkel kapcsolatban szeretném Önöket tájékoztatni.

TORNATEREM ÉPÍTÉSE

Ahogy korábban már beszámoltam róla hamarosan megépülhet, és végre tornateremmel bővülhet a Kittenberger Kálmán Általános és Alapfokú Művészeti Iskola.

A kormányhatározat értelmében az Nemzeti Sportközpontok Fejlesztési Igazgatósága már megkezdte a tervezők kiválasztására irányuló beszerzési eljárás előkészítését. A tervező cég kiválasztása nem a mi kezünkben van. Ezen a héten személyesen is egyeztettem a Tankerület igazgatójával, aki megerősítette, hogy a kiválasztási folyamat valóban elindult és amint tudni lehet az eredményéről, tájékoztatni fog. Amint több információ birtokában vagyok, tájékoztatni fogom Önöket a további lépésekről.

NAGYMAROSI MOTORCSÓNAK SPORTEGYESÜLET

A Motorcsónak Egyesülettel korábban megkötött bérleti szerződés felmondásra került. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy az ingatlanon egyéb település-fejlesztési elképzelések is meg tudjanak valósulni a jövőben, ezzel is csökkentve az egy terültre koncentrálódott turista forgalmat.

Az Önkormányzat a Sportegyesület hagyományait és múltját tiszteletben tartva és közreműködését értékelve segítséget kíván nyújtani az egyesület átmeneti, vagy hosszabb távú elhelyezésének megoldásában, így keresni fogjuk a mindenki számára legideálisabb megoldást.

OTP AUTOMATA BEÜZEMELÉS

Örömmel értesítem a lakosokot, hogy az engedélyetetések után jövő héten megkezdődik az OTP automata új helyre való telepítése, a Fő tér 5. szám alatti Hivatal előterében. A hétfői napon a munkálatok a nyílás kialakításával és a betonalap kiépítésével kezdődnek meg.

TÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Ahogy már tájékoztattam Önöket, április 16-án aláírásra került a „A BÖRZSÖNY KAPUJA Innovációs Klaszter” együttműködési megállapodás. A klaszter alapító tagjai többek között: Nagymaros, Kismaros, Szokolya, Verőce és Kóspallag Önkormányzata is.

Az összefogás célja az, hogy a települések a jövőben a lehető legtöbb támogatást szerezzék meg kulturális, egészségügyi, sport, és turisztikai céljaik, illetve olyan speciális gazdaságfejlesztési lehetőségeik bővítéséhez, melyek a helyi szolgáltatások színvonalát, és a térségben élők munkalehetőségét egyaránt javítani fogják.

A Kormány kiemelt célja a térség turisztikai jelentőségének növelése, ezért a Dunakanyar fejlesztésére is egyre több forrás áll rendelkezésre, melyek elnyeréséhez nélkülözhetetlen regionális összefogás született meg az innovációs Klaszter létrejöttével.

V4 FESZTIVÁL

Bizonyára már több helyen látták június 23-27. időpontra meghirdetve az idei V4 Fesztivál programot. Jelen állás szerint egyeztetünk a szervezőkkel a szerződés pontjairól, hogy minél előnyösebb megállapodás születhessen a város érdekeit is figyelembe véve.

 

SZÁLLODA, SPORTPÁLYA ÉRDEKLŐDŐK- ÉRTÉKBECSLÉS

Az utóbbi időben több megkeresés is érkezett az Önkormányzathoz potenciális befektetőktől, hogy a Szálloda épületet és a hozzá tartozó területeket megvásárolnák, ill. a város elején lévő sportpálya egyéb fejlesztési lehetőségei is szóba kerültek. Ennek okán bekértük a területekre vonatkozó értékbecsléseket, melyek megtárgyalására jövő héten kerül sor a testület tagjaival.

SZEMÉT SZEDÉSI AKCIÓK

Örömmel látjuk az egyre több civil kezdeményezést városunk szebbé tételéhez és az újabb és újabb szemétszedési akciókat. Köszönjük mindazoknak, akik ennek szervezésében, megvalósításában tevékenyen részt vesznek. Szeretnénk továbbra is kérni, hogy amennyiben az Önkormányzattól bárminemű segítséget szeretnének, pl. a szemét elszállításában, azt előre jelezzék.

KÖVETKEZŐ PÁLYÁZATAINK

EMET- NKA- Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Pályázati cél: Szent István Napi Borünnep 3 napos rendezvénysorozata és a város 25 éves évfordulójának megünneplése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, energiaközösségek (VMOP-2.1.1-21)
Pályázati cél: A Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskola felső iskolájának energetikai korszerűsítése

Élhető települések (VMOP-1.2.1-21)
Jelenleg a pályázat kiírását várjuk, az előkészületeket elkezdtük.

OLTÁSI HELYZET NAGYMAROSON

A héten tovább folytatódott a koronavírus elleni védőoltások beadása a felnőtt háziorvosi rendelőkben.

Múlt héttől Dr. Juhász Attila praxisában az Erodium COVID Oltásszervező program segítségével lehet jelentkezni, melyben megadható, hogy ki volt igazolt fertőzött, ill. milyen oltóanyagot nem szeretne kapni. Aki nem adott meg email címet, azt telefonon fogják értesíteni.

Bízom benne, hogy mielőbb rendeződik a COVID-19 helyzet! Kérem, hogy lehetőleg minél többen regisztráljanak védőoltásra, ezzel is tegyünk meg mindent a baj megelőzése érdekében!

 

ÚJSZÜLÖTTEK KÖSZÖNTÉSE

Ebben a hónapban is köszöntöttem a nagymarosi újszülött babákat egy kis ajándékcsomaggal és emléklappal. Felkerestem a márciusban született gyermekek családjait is, természetesen figyelembe véve a vírushelyzetben ajánlott és kért egészségügyi előírásokat.

Mindannyiuknak jó egészséget és szép hetet kívánok! Továbbra is várom észrevételeiket, meglátásaikat és közösségünk életét segítő javaslataikat!

 

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNOK MINDEN ÉDESANYÁNAK!

Heinczinger Balázs, polgármester