Dunakanyar Fúvósegyüttes

A Dunakanyar Fúvósegyüttest 1978-ban Mayer József karnagy és felesége alapította a szobi Körzeti Zeneiskola növendékeiből. Kezdetben a zenekar repertoárja hagyományos fúvószenekari művekből állt: indulók, polkák, keringők, majd az évek folyamán a növendékek zenei fejlődésével párhuzamosan kiegészült klasszikus zenei átiratokkal, mai szerzők műveivel, könnyűzenei és jazz átiratokkal.

A tagok létszáma 35 fő, valamennyien a zeneiskola egykori illetve jelenlegi növendékei. Megalakulása óta az együttes aktívan részt vállal a Dunakanyar kulturális életében hangversenyekkel, térzenékkel, ünnepségeken, rendezvényeken való közreműködéseivel. 2005-től a zenekar vezetője Ujvári Gábor fúvóstanár, az Egressy Béni Művészeti Iskola igazgatóhelyettese.

A környező települések (Verőce, Kismaros, Zebegény, Szob, Visegrád) lakossága szívesen veszi fellépéseinket, hiszen régi hagyománya van itt a fúvószenének. Különösen kedvelt a német nemzetiségi fúvószene. A hagyományok ápolása, az élő zenének megszerettetése fontos feladat, melynek szép példája, hogy az együttes rendszeresen kíséri a helyi hagyományőrző és a szobi mazsorett tánccsoportokat. Fúvószenekarunk három alkalommal vett részt országos minősítésen. Először 1984-ben majd 1988-ban. Mindkét koncerten Arany Diplomát szerzett. 1997-ben koncert-fúvószenekari kategóriában Arany Diplomát, show-zenekari kategóriában Kiemelt Arany Diplomát kapott. Több hazai fesztiválon, találkozón értékelte neves zsűri a zenekar munkáját szép eredménnyel.

Első ízben 1988-ban utazott az együttes külföldre a németországi Bad-Friedrichshall-ba, a duttenbergi zeneiskola meghívására. A két zenekar között szoros barátság alakult, amelynek újabb meghívás lett az eredménye 1990-ben, majd 1992 és 1995-ben. Különleges élmények voltak az 1993-ban Szardínia szigetén, Sinnai város zenei egyesületének meghívására, majd 1996 nyarán a franciaországi Orleans-ban, 1996 őszén pedig a németországi Hohenmölsenben tett hangversenykörutak. 1999-ben az együttes Erdélyben, Székelyudvarhelyen koncertezett. 2006-ban a lengyelországi Łacko város és zenekara látta vendégül a Dunakanyar Fúvósegyüttest.

Évről évre nagy érdeklődés kíséri szobi és nagymarosi farsangi koncerteket (melyekről az utóbbi években hangfelvétel is készült), és a nyári nemzetközi fúvósfesztivált, melyet 2000-ben indítottuk útjára. Ezt az első két évben Nagymaroson, majd Szobon rendezhettük meg vendégzenekarok meghívásával. Dányból, Kunszentmártonból, Dunabogdányból, Szentendréről, Csolnokról, Gödöllőről, Solymárról; Szlovákiából Nemesócsáról és Hegysurról valamint a Lengyelországi Łacko városából érkeztek zenekarok. Az elmúlt évek sikeres koncertjeit és találkozóit a jövőben is szeretnénk – hagyományt teremtve – megrendezni!

A Dunakanyar Fúvósegyüttes 2003-ban ünnepelte 25 éves fennállását. E jeles évforduló elgondolkodtató, és egy kis összegzésre késztet bennünket. A zenekar történetéből láthatóak az elmúlt évek eredményei. A jelenleg is aktívan működő együttes új műveket tanul, próbál, fellép, koncertezik, s közben tele van tervekkel, elképzelésekkel, megvalósítandó feladatokkal! Működése persze sok mindenkinek és sok mindennek köszönhető. Köszönet illeti a zenekar alapítóját Mayer Józsefet és elnökét Várda Gyulát, valamint azokat az egykori és jelenlegi zenekari tagokat, akik idejüket szánták és szánják a zenének, barátságnak, maguk és elsősorban mások szórakoztatásának. Köszönjük még azoknak a támogatóinknak, akik – a múltban és reméljük a jövőben is – anyagilag és emberileg segítik működésünket!

http://www.dunakanyarfuvos.hu