DMRV lakossági tájékoztatója

a vízellátó rendszert érintő munkálatokról Nagymaros település vízminőségének javítása céljából

 

Örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Felhasználókat, hogy a hónapok óta időközönként felmerülő vízminőségi problémákra tett intézkedéssorozat eredményeként, 2022. április 11-én újra üzembe állítjuk a város vízbázisát és vízkezelő rendszerét, amely immáron újra üzembiztos, kifogástalan vízminőséget nyújt.

  1. augusztusában jelentős mangánszint emelkedést észleltünk, mely jelenséggel a meglévő technológia nem tudott megfelelő hatékonysággal működni. Mindezek mellett a termelő kutakban az íz- és szagrontó anyagok nagyarányú növekedését tapasztaltuk, mely összefüggésben lehet a Duna medrének természetes változásával. A probléma tehát rendkívül összetett volt.

Az intézkedések sorozatát a víztermelés felülvizsgálatával kezdtük, elindítottuk a kutak tisztítását, a mangánüledék eltávolítását. A területen mederkotrást végző vállalkozóval együttműködve javítjuk a vízutánpótlódást. Mindezekkel egyidőben hálózattisztításokat is végeztünk és legfontosabb műveletként intenzifikáltuk a tisztítástechnológiát, mialatt a vízellátást a verőcei vízbázisról biztosítottuk ideiglenesen.

Jelenleg és a vízbázis újbóli üzembe állítása után is kifogástalan ivóvízminőség várható, az esetleges kismértékű, lokálisan felmerülő problémákat azonnal kezelni fogjuk.

A hosszútávú üzembiztonság megalapozása érdekében elindítottuk a vízkezelő technológia fejlesztésére irányuló tervezési folyamatot valamint együttműködünk a Duna Sólyom szigeti mellékágának ökológiai rehabilitációjában, mely intézkedések már a jövő nemzedék minden igényt kielégítő vízellátását alapozzák meg.

A DMRV ZRT. nagy tisztelettel köszöni meg a Tisztelt Felhasználóknak és Nagymaros Város Önkormányzatának az elmúlt hónapokban tapasztalt kellemetlenségek, vízminőségi problémák időszakában tanúsított türelmét, konstruktív hozzáállását, információt szolgáltató bejelentéseit.