Hulladékgyűjtési problémák megoldása

Tisztelt Nagymarosiak!

A hulladék elszállítással kapcsolatos problémákat csak együtt tudjuk megoldani. De így sikerülni fog…
Polgármester Úrral egyeztetésre hívtuk a lakossági hulladékszállításra szerződött VERTIKAL vezetőit, a finoman szólva is elfogadhatatlan minőségben végzett szolgáltatásuk okán.

A megjelent logisztikai és ügyfélkapcsolati Vezetőket szembesítettük az egyes utcáinkban folyamatosan ismétlődő, a helyi lakosságot jogosan irritáló problémákkal, mint a hulladék el nem szállítása, a járatrendek be nem tartása, a szűk utcákban a nagyobb járművek okozta károkozás, és az előzőek következményeivel; így a kóborló állatok által szétszaggatott hulladékzsákokkal, felborogatott kukákkal, fertőzésveszéllyel, a penetráns bűzzel, stb. Közöltük, azonnal érzékelhető változtatásokat, a lakossági szerződéseknek megfelelő szolgáltatást várunk el. December első felében, egy újabb vezetői egyeztetésen fogjuk áttekinteni az elvárt változások teljesülését.

Ahhoz, hogy vitathatatlan és konkrét tények alapján képviselhessük városi és a lakossági érdekeket a tárgyalásokon, szükség van az Önök közreműködésére is. Ugyanakkor, a szolgáltató cég vezetésének is KONKRÉTUMOK – ra van szüksége, a vezetői intézkedéseikhez. Ezért kérjük Önöket, minden egyes kifogásukat, észrevételüket a végzett (nem végzett) szolgáltatással kapcsolatban JELENTSÉK BE a VERTIKAL ügyfélszolgálatához.
(Tel: 06/1-776-7777; e-mail: ugyfelszolgalat.ek@vertikalgroup.hu)
Minden egyes lakos, külön – külön, fáradhatatlanul az elkövetkező hetek mindegyikén, minél több és teljesebb konkrétumokkal, a kifogásolás értelmezéséhez szükséges információkkal.

VERTIKAL ügyfélszolgálata a beérkező lakossági bejelentéseket kötelezően feldolgozza. A bejelentések számosságából és azok tartalmából lehet majd visszakövetkeztetni, Nagymaros mely területein kifogásolható a végzett szolgáltatás, hol szükséges kiemelt figyelmet fordítani a problémákra. Bejelentéseiket az Önkormányzat is követni kívánja, felkészülésként a következő tárgyalásra. Ezért kérem, minél több e-mail bejelentést tegyenek, és a cím listában az alpolgarmester@nagymaros.hu email címet is tüntessék fel.

Együttműködésüket köszönöm.

advanced-floating-content-close-btn