Heti polgármesteri beszámoló- 2020. szeptember 6.

Kedves Nagymarosiak!

 

Heti polgármesteri beszámolómban a következőkről tájékoztatom Önöket:

 

BECSENGETTEK

A héten megkezdődött a tanév a Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskolában. A tanévnyitó ünnepséget- idén rendhagyó módon-, csak az elsős diákok részvételével tartottuk meg. Kívánunk az osztályoknak sok, szép élményt és hatékony tudásbővítést az előttük álló 2020/2021-es tanévben.

 

A járványügyi szabályok szigorú betartása mellett kezdődhetett meg a szeptember, melyhez Nagymaros Város Önkormányzata is szeretne folyamatos segítséget biztosítani: az iskolának fertőtlenítő adagolókat, az óvodásoknak pedig digitális homlokhőmérőket tudtunk adni.

 

Ezúton is szeretném kérni a szülők és diákok felelősségteljes magatartását, az előírt biztonságos  távolság betartását, a gyakori fertőtlenítést, kézmosást. Amennyiben a diákon a vírus bármilyen tünetét tapasztalják, kérem ne engedjék közösségbe!

 

 

PÁLYÁZATOK

 

A következő héten szeretnénk beadni egy pályázatot „Idősbarát Önkormányzat” címmel. Idén az elismerés mellé 1 500 000 Ft támogatást is adományoznak. Sikeres pályázat esetén ezzel is szeretnénk meghálálni az idősek, nyugdíjasok áldozatkész munkáját.

 

KÖZTERÜLETEK RENDBEN TARTÁSA

 

A héten a következő területeken történt munkavégzés:
– Várostakarítás Hunyadi sétány/ Halas környéke, Gesztenye sori parkoló;

– Béla sétány takarítás a Molnár utcáig: fűnyírás, gereblyézés, seprés, kerékpárútra belógó ágak levágása, elszállítása;

– Millenium soron sövények nyírása;

– Fő tér alsó részének takarítása- seprés, hullott levelek összegyűjtése, színpad letakarítása;

– Fűnyírás a Dám körül és a Dámon;

– Fűkaszálás a Panoráma parkolótól a „Lózs öbölig”.

 

MÁTYÁS ÉTKEZDE ÚJ ÜGYVEZETŐJE

 

A héten munkába állt a Mátyás Étkezde új ügyvezetője, Ilyés Levente.

Kérem kövessék a “Mátyás Étkezde” facebook oldalát, hogy elsőként értesüljenek a napi menü lehetőségekről és a várható új szolgáltatásokról.

A Mátyás Étkezde a város étkezdéje!

Kérem támogassák őket!

 

MAROS KFT. ÚJ ÜGYVEZETŐJE

 

Szintén a héten állt munkába a Maros Kft. új ügyvezetője, Marschal Márk. Az átadás-átvétel után itt is megkezdődhet a hatékony munka. Minden olyan változásról, szolgáltatás fejlesztésről be fogok számolni Önöknek, mely a lakosságot is érinteni fogja.

 

Munkájukhoz nagyon sok sikert kívánok!

 

HONLAP FEJLESZTÉSE

 

Bizonyára tapasztalták, hogy városunk honlapja folyamatos átalakuláson megy keresztül. Igyekszünk minél hatékonyabb, átláthatóbb és ügyfélközpontúbbá tenni a weboldalt. Többek között, az oldalon keresztül is lehetőség lesz időpontot foglalni a polgármesteri-jegyzői fogadóórákra, ill. hamarosan elindul a hírlevél szolgáltatásunk is a legfrissebb hírekkel, a feliratkozók között.

A fejlesztés a következő hetekben befejeződik.

 

 

PROGRAMJAINK

-A hétvégén megrendezésre került a FEBO és a Csípős Fesztivál. Köszönjük, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt és betartották a járványügyi előírásokat. Reméljük mindenki megtalálta, a számára kedvező programlehetőségeket!

 

-Az Idősek Világnapja alkalmából ünnepséggel vár minden kedves érdeklődőt Nagymaros Város Önkormányzata 2020. október 4-én 15 órától a Művelődési Házban. Ezen az eseményen nem csak az időseket, hanem az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő párokat is szeretnénk köszönteni.

 

 


Várom Önöket ötleteikkel, javaslataikkal szerdai fogadóóráimon.
Időpontot foglalni a 06 27 595 112-es telefonszámon lehet.

 

Heinczinger Balázs, polgármester