CímlapNagymarosEgyházakKatolikus

Katolikus

A római katolikus plébániaközösségben pezsgő lelki és közösségi élet folyik. Hitünk megélésére számtalan kisközösségben van lehetőség, például házasközösségekben, férfikörökben, baba-mama klubban, anyaesteken, gyermek és ifjúsági hittanközösségekben, valamint imaközösségekben. Nyitott közösségeinkbe szeretettel várunk új tagokat!


Plébánosaink korábban is most is teret biztosítanak és támogatják a közösség törekvéseit, valamint ötleteikkel is támogatják, pezsdítik az egyházközség, és ezen keresztül a város életét.
Igyekszünk egész évben rendszeresen olyan eseményeket szervezni, amelyek túlmutatnak azon, hogy közösségünk tagjai jól érzik magukat. Ezek az események nyitottak mindenki számára, világnézeti és felekezeti hovatartozástól függetlenül, lehetőséget nyújtanak arra, hogy megismerjenek bennünket, illetve, hogy tanúságot tegyünk hitünkről.
Ilyen mindenki számára nyitott eseményeink például télidőben a Házasság Hete és a Farsang, tavasszal a majális, nyáron a Vacsora fehérben”, ősszel a Nyitott Templomok Éjszakája.
Tavasszal és ősszel plébániánk ad otthont az immár 40 éves múltra visszatekintő Nagymarosi Ifjúsági Találkozónak is.
Esküvőre, keresztelőre jelentkező testvéreinket is szeretnénk megismertetni a közösségeinkben feltárulkozó lehetőségekkel, ezért az irodai órák alatt történt előzetes egyeztetések után néhány alkalmas beszélgetésre is várjuk őket.
A keresztelés, esküvő ügyintézése irodai időben történik.
Honlapunkon követhető az egyházközség életének számtalan eseménye, tájékozódhatunk a jövőbeni eseményekről, olvashatók a hirdetések, meghallgathatók a Szentmisék és lelkigyakorlatok felvételei.


A Szentmisék időpontjai:

Októbertől májusig az esti Szentmisék 18:00-kor kezdődnek!
Hétfő               18:30 
                        Szentségimádás 21:00
Kedd                07:00
Szerda              nincs szentmise
Csütörtök        18:30
Péntek             18:30
Szombat          18:30
Vasárnap          08:00 (csendes mise)
                         09:30 (gyerek- és diákmise)
                         18:30


Elérhetőségeink:

Római Katolikus Plébánia
2626 Nagymaros, Szent Imre tér 2.
Telefon: 27/354-221
Mobiltelefon (kérjük, csak sürgős esetben hívják): 30/375-73-03
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Számlaszámunk: RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA, 11742094-20157874

Irodai órák:

Hétfő 08:00 – 10:00
Kedd 08:00 – 10:00
Szerda nincs irodai ügyintézés
Csütörtök 16:00 – 18:00
Péntek 16:00 – 18:00

 

Hírlevél

Eseménynaptár

Szo dec. 16 @16:00 -
Karácsonyváró
V dec. 17 @16:00 -
Mindenki karácsonya
Sze dec. 20 @17:00 -
Csillagváró - iskolai előadás
Cs dec. 21 @12:00 - 18:00
Véradás
V jan. 14 @09:00 - 12:00
Málenkij megemlékezés



A nagymaros.hu honlapja a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz.
Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
További információért kérjük olvassa el az adatkezelési tájékoztatót!