CímlapNagymarosCivil szervezetekNagymarosi Dunai Svábok Közössége

Nagymarosi Dunai Svábok Közössége

 

"Néha úgy elfogytunk, magunk sem találtuk magunkat.
Néha a magyar is idegen volt,
Néha az idegenből lett a legjobb magyar"
(Babits Mihály)

 

 

Bizonyára már ismert Önök előtt, hogy 2006, május 26-án
22 fővel megalakult városunkban " Nagymaros Dunai Svábok Közössége" elnevezésű önszerveződő csoport.
Cél:  a sváb identitás megtartása, a sváb kultúra felelevenítése, múltunk megtartása, jövőnk tervezése.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy városunk lakosságának megközelítőleg 60 %-a sváb származású, szüleik, nagyszüleik által. A történelmi források szerint az 1700 évekre vezethető vissza a Mainz-ból betelepített  sváb lakosság ittléte, akik szorgalmukkal felvirágoztatták többek között a szőlő és gyümölcstermesztést. 1772-ben nagy építkezések, beruházások kezdődtek, ekkor épült Nagymaros központja, újra boltozták a templomot, kálváriát és református templomot, továbbá serfőző és vámszedő házat építettek.
A kereskedelem fellendült , és a kereskedelmi ellátás már 1945 előtt városi színvonalúvá vált. Kofahajók szállították Budapestre, Bécsbe a szőlőt és barackot, egyúttal híres és kedvelt nyaralóhellyé téve a települést.
A II .világháború végén a kollektív büntetés egyik formájaként 1946.január 4-én életbe lépett a kitelepítésről szóló végrehajtási rendelet, melyet Nagymaroson is érvényesítettek.
Családok élete tört ketté, a tragikus sors városunk szinte minden családját valamilyen szinten érintette.
Embertől otthonát, környezetét ,faluját, házát, földjét, kenyerét emberségesen elvenni nem lehet, és nem is lehetett!!!
Sok család életét törte ketté a 1946-47 évben történt kitelepítés, örök nyomot hagyva az emberek lelkében, életvitelében (Lásd :a Közösségünk által  2006 aug.27-én a Mainzi utcában lévő emléktáblát  a kitelepítettek emlékére).
S bár nem a szomorú emlékek felelevenítés  a cél, fontos, hogy tudjunk és merjünk a megpróbáltatásokról, meghurcoltatásokról beszélni,- azonban még fontosabb, hogy közösségünk által mindenki megismerje az itt élők kedves , vidám vendégszerető tulajdonságait.
.Várunk tehát mindenkit,- svábot és nem svábot,- akik szeretnének a sváb nemzetiségi kultúra megtartásában részt venni.

Ivor Andrásné
A Közösség vezetője

 

 

Hírlevél

Eseménynaptár

P okt. 20 @20:00 -
DUKE kiállítás
H okt. 23
Fut a Maros futás
H okt. 23 @16:00 -
Városi Ünnepség
Szo okt. 28
Szigethy István - Kaffka kiállítás
Szo nov. 11 @20:00 -
VII. Sramli parti



A nagymaros.hu honlapja a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz.
Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
További információért kérjük olvassa el az adatkezelési tájékoztatót!