CímlapEseménynaptár
Eseménynaptár help
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Mai nap Keresés Ugrás hónapra
Az egri Petrény Pincészet borkóstolója a toBORzó Borpincében
2017. március 25. (szombat), 18:00
Találatok : 122

A Petrény pincészet neve talán a 2015-ös Challenge International du Vin, Európa leismertebb borversenye után robbant be a köztudatba, amikor 5 érmet hoztak el a versenyről, 1 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronz érmet, majd 2016-ban már 3 arany és 1 ezüst éremmel jutalmazták boraikat.
A Petrény család nemzedékek óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel saját fogyasztásra. Ez adott ihletet a 2002-ben elkezdett szőlészet és borászat modern, de mégis hagyományokra épülő fejlesztésére.2001-ben vásároltak  szőlőterületeket, és 2005-ben készült el az első boruk. 2009-ig a szortiment kialakításán fáradoztak. A több mint száz éves verpeléti kóser pincében készítik boraikat, amelyekhez az alapanyagokat az egerszóláti, feldebrői és verpeléti települések dűlőiből szüretelik. Jelenleg több mint 100 ha területen 23 fajta szőlővel foglalkoznak

A borkóstolót tartja: Mészáros Tamás borász

A bor sor:
Olaszrizling
ASTRA Egri Csillag Superior
SOLARIA Hárslevelű Barrique
Borgundi CF
Big Band Egri Bikavér Superior
Kékfrankos Superior dűlő szelekció

 Részvételi díj borkorcsolyával: 3.800-,Ft
Jelentkezési határidő: március 22.

Helyszín : toBORzó Borpince (Nagymaros Hegy u.)

Vissza

Hírlevél

Eseménynaptár



A nagymaros.hu honlapja a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz.
Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
További információért kérjük olvassa el az adatkezelési tájékoztatót!